Álmok tengere
 
 
Mint meteor, mi vadul száguld éji útján,
Mi fényes csillagoknál fényesebben kószál,
Mi várja a Földet, hol becsapódik végleg 
Készítsd a lelked, lelkem örök nyughelyének. 
 
 
Mint ezüstös holdsugár az éjjeli tóba,
Belehull, megmártózik némán fodrozódva,
Tajtékot vet, hullámzik kicsit, majd megpihen,
Szerelmes lelkem csak lelked tavában merül el. 
 
 
Mint dübörgő vízesés mélybe aláhullva,
Zúgó tömegként mindent maga előtt tolva,
Szerelem folyama utat vés a pusztaságba,
Ki belelép, megszűnik a boldogtalansága. 
 
 
Mint ezer éve nyugvó sötét barlang mélye,
Mikor végre fény jut a csendes sötétségbe,
Itt vagyok. Vakító fényben fürdeted lelkem,
Szerelmes szived táplálja a napsütésem. 
 
 
Mint két riadt gyermek az álmok kék tengerén,
Együtt hajózunk a nagy képzelet peremén,
Szorítjuk egymás kezét, úgy várjuk a hajnalt,
Tiszta szerelmünk még ma diadalt arat majd.