Én már tudom, hogy te vagy az akire vártam,
Te vagy az kit álmaimban annyiszor láttam,
Kit oly sokszor elképzeltem, de most már tudom,
Te vagy az, akinek a szerelmemet adom.
A pillanat üres, mi Nélküled telik el,
A perc néma marad, amikor nem vagy velem,
A napok egyre hiábavalóbban telnek,
A hetek is, amikor nem vagy mellettem,
Veled a pillanatok kitöltik a lelkem,
Akárhová megyek, nem találom a helyem,
Együtt mintha a gyorsuló idő is megállna,
Felébred szívükben a szerelem szárnyalása.
Amit szóval elmondani Neked még nem tudok,
Tollat fogok , versben írok néhány gondolatot,
Eszünk még óvatos,de szivünk már szaladna,
Gondolkodj még, de fontosabb a szív dallama.
De jó is lenne eszünket egyszer félretenni,
Nem gondolni másra, csak nevetni, egymást szeretni,
Akkor a szerelem elmos mindenféle gátat,
Mit az ember évek során épített magában.
A pillanat eljön, egyszer egymás elé állunk,
Szivünket ott egymás felé, őszintén kitárjuk,
Ott eloszlik a kétely majd és bizonytalanság,
Megmarad a szerelemünk és a szent bizonyosság.
Addig az idő lassan, kegyetlenül pereg,
Nézem a naptárt és számolom a perceket,
Mindig kereslek Téged, néha megtalállak,
És közben egyre csak várlak, csak Téged várlak.