Az idő könyörtelen malomkőve zúz.
Mindenki alákerül, s egyre beljebb húz.
Felőrli a testet, bár a szellem szárnyal,
Egyszer elporladunk, örök némasággal.
Monoton megy körbe, izzadt vállunk tartja,
Néha valaki kidől, elfogyott akaratja.
Idő vasfoga állandóan tépi, marja,
Testet és lelket sok vörös seb takarja.
Ébredünk, dolgozunk és lefekszünk újra.
Ebből áll az élet? Eszünk s kezdjük újra?
A Nagy Őrlés rövidke szüneteiben,
Puszta létnél többet érdemel a szellem,
És akkor megáll minden, nincs más csak játék,
Szépség, rend, jóság és tömérdek ajándék.
A szellem szárnyal, a sötétség ott oszlik,
Termeiből lágy muzsikaszó hallatszik.
Keresd a helyet, hol az van ki átölel,
Életed többet ér, puszta létnél sokkal többet ér.